30/03/2020 /
/A miniszterelnök, Mette Frederiksen bejelentette, hogy a dán kezdeményezések működnek. Kiemelte a pozitív fejlődéseket, melyeket a korábban említett kezdeményezések hoztak. És bejelentette, hogy Dánia működése a húsvéti szünet után lassan és fokozatosan visszaállhat. Ugyanakkor mindez csak akkor lehet így, ha a pozitív fejlődés továbbra is fennáll – és ezért fontos, hogy ezt ne úgy értelmezzük, hogy arra buzdít, hogy megszegjük az előzőleg felállított szabályokat, melyeket az egészségügyi szervezetek hoztak. Most kell különösképpen kitartónak lenni, megtartani a távolságot és teljesíteni kell az kormány iránymutatásait és korlátozásait. Ez az előfeltétele annak a lehetőségnek, hogy Dánia újból megnyisson a húsvéti szünet után. Amennyiben ezeket az iránymutatásokat és korlátozásokat figyelmen kívül hagyjuk vagy elhanyagoljuk, abban az esetben még szigorúbb intézkedéseket lesz szükséges hozni. A járvány még nem tetőzött; még mindig számíthatunk a fertőzöttek, kórházi ellátottak és a halálos áldozatok számának növekedésével. És annak ellenére, hogy furcsának tűnhet Dánia újbóli megnyitása, miközben emberek halnak meg, azért érdemes aggódni, hogy a vírus továbbterjedése kontroll alatt van és legyen is tartva. A külügyminisztérium az elkövetkező héten fog Dánia újbóli megnyitásáról tárgyalni a parlamenti pártok képviselőivel – és a hét vége felé bemutatják majd az újranyitásra vonatkozó tervet. A külügyminisztérium továbbá külön kéréssel fordul az idősekhez és a veszélyeztetettekhez, akiket arról tájékozat, hogy további életmódbeli átalakulásokra számítsanak a megfertőződés veszélye miatt. Annak ellenére, hogy ez furcsa lehet, ezekben az időkben a leggyengébbeknek kell a legerősebbnek lenni. A miniszterelnök kiijelenti, hogy van remény. Ahogy az idő megmutatja, a fertőzöttség görbéjének csökkentése sikeres volt, a helyzet továbbra is komoly és alapos tesztelés szükséges. Annak ellenére, hogy a vírus terjedése kontroll alatt van tartva, még mindig világjárvány van.
08/06/2020
2020. június 8-ától Dánia számos része újra nyílik. Ez az alábbiakra vonatkozik: Játéktermek, zárt uszodák, játszóházak és vízi élményparkok Beltéri sport- […] Læs mere… Læs mere…
29/05/2020
Összefoglaló a miniszterelnök irodájában tartott 2020. május 29-ei sajtótájékoztatóról Augusztus 31-ig továbbra sem ajánlott a külföldre utazás, kivétel ezalól Norvégia, […] Læs mere… Læs mere…
19/05/2020
Az orvosi ajánlás többé nem előírás ahhoz, hogy elvégeztesse akoronavírus tesztet. Ettől a héttől kezdődően, minden felnőtt dán állampolgár bejelentkezhet […] Læs mere… Læs mere…
13/05/2020
Összefoglaló a 2020. május 12-i Állami Minisztériumban tartott sajtótájékoztatóról Az utóbbi időben Dánia nagyban kiterjesztette a COVID-19 tesztelését, és jelenleg […] Læs mere… Læs mere…
12/05/2020
Néhány ember házi készítésű maszkokat kezdett varrni vagy kötni. A Dán Biztonságtechnológiai Szolgálat ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ezek az otthon […] Læs mere… Læs mere…
07/05/2020
Összefoglaló a miniszterelnök, Mette Frederiksen május 7-én tartott sajtótájékoztatójáról A dán emberek jól eleget tettek a kormány irányelveinek a távolságtartás […] Læs mere… Læs mere…
06/05/2020
Miután a COVID-19-cel kapcsolatban a kockázati csoportok nagyon széles körű meghatározásával működött, az Országos Egészségügyi Szolgálat most tisztázta, mely csoportok […] Læs mere… Læs mere…
04/05/2020
Azok a személyek, akik súlyos betegségnek vannak kitéve a COVID-19 következtében, felvehetik a kapcsolatot orvosukkal és ingyenes oltást kaphatnak pneumococcus […] Læs mere… Læs mere…
20/04/2020
A társadalmunk újra nyitásának első fázisánál járunk. Ez pusztán azért lehet, mert átvettük az uralmat a járvány felett. Az újra […] Læs mere… Læs mere…
14/04/2020
Van most valami, aminek örülhetünk Dániában, a koronavírus pozitív fejleményeivel kapcsolatban. A számok továbbra is a jó irányba mennek, sőt, […] Læs mere… Læs mere…
Hvert eneste medlemskab og donation styrker Mino Danmarks legitimitet og eksistensberettigelse.
Det gør en forskel og styrker foreningens muligheder for at lykkes med at skabe et lige samfund, uanset etnisk baggrund.
Hvert eneste medlemskab og donation styrker Mino Danmarks legitimitet og eksistensberettigelse.
Det gør en forskel og styrker foreningens muligheder for at lykkes med at skabe et lige samfund, uanset etnisk baggrund.