https://mino.dk/covid19/magyarul/#osszefoglalo-az-arpilis-14-i-sajtokonferenciarol
14/04/2020 /
/Van most valami, aminek örülhetünk Dániában, a koronavírus pozitív fejleményeivel kapcsolatban. A számok továbbra is a jó irányba mennek, sőt, a vártnál jobb eredményt mutatnak. Éppen ezért az újraindulás egy kicsit szélesebb körű lehet a tervezettnél. A többi párttal együtt tárgyalásokat folynak, hogy mely területeket kell újra nyitni, például a munkahelyek közül.
A koronavírussal kórházban kezeltek és a kórházi intenzív-ellátásban részesülők száma csökkent. A fizikai távolságtartás sikeresnek bizonyult, ezért ennek betartását folytatnunk kell. Mindenki számára igen nehéz, hogy Dániát le kellett zárni, de rengeteg olyan ország van, mely sokkal nehezebb helyzetben van Dániánál.
Jelen pillanatban, 380 ember van kórházban koronavírussal, 93-an intenzív osztályon, és 299-en haltak meg. Dániában a koronavírust ellenőrzés alatt tartják és az egészségügyi szolgálatok lépést tudnak tartani vele.
Továbbra is meg kell tartanunk a fizikai távolságot egymástól, vigyáznunk kell az idősebbekre és a társadalom legveszélyeztetettebb tagjaira. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fertőzés kevésbé terjedjen és ne túl gyorsan.
08/06/2020
2020. június 8-ától Dánia számos része újra nyílik. Ez az alábbiakra vonatkozik: Játéktermek, zárt uszodák, játszóházak és vízi élményparkok Beltéri sport- […] Læs mere… Læs mere…
29/05/2020
Összefoglaló a miniszterelnök irodájában tartott 2020. május 29-ei sajtótájékoztatóról Augusztus 31-ig továbbra sem ajánlott a külföldre utazás, kivétel ezalól Norvégia, […] Læs mere… Læs mere…
19/05/2020
Az orvosi ajánlás többé nem előírás ahhoz, hogy elvégeztesse akoronavírus tesztet. Ettől a héttől kezdődően, minden felnőtt dán állampolgár bejelentkezhet […] Læs mere… Læs mere…
13/05/2020
Összefoglaló a 2020. május 12-i Állami Minisztériumban tartott sajtótájékoztatóról Az utóbbi időben Dánia nagyban kiterjesztette a COVID-19 tesztelését, és jelenleg […] Læs mere… Læs mere…
12/05/2020
Néhány ember házi készítésű maszkokat kezdett varrni vagy kötni. A Dán Biztonságtechnológiai Szolgálat ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ezek az otthon […] Læs mere… Læs mere…
07/05/2020
Összefoglaló a miniszterelnök, Mette Frederiksen május 7-én tartott sajtótájékoztatójáról A dán emberek jól eleget tettek a kormány irányelveinek a távolságtartás […] Læs mere… Læs mere…
06/05/2020
Miután a COVID-19-cel kapcsolatban a kockázati csoportok nagyon széles körű meghatározásával működött, az Országos Egészségügyi Szolgálat most tisztázta, mely csoportok […] Læs mere… Læs mere…
04/05/2020
Azok a személyek, akik súlyos betegségnek vannak kitéve a COVID-19 következtében, felvehetik a kapcsolatot orvosukkal és ingyenes oltást kaphatnak pneumococcus […] Læs mere… Læs mere…
20/04/2020
A társadalmunk újra nyitásának első fázisánál járunk. Ez pusztán azért lehet, mert átvettük az uralmat a járvány felett. Az újra […] Læs mere… Læs mere…
06/04/2020
A pozitív hatások továbbra is megmutatkoznak, és a számok is a jó irányba haladnak: 503-an vannak kórházban, 139-en részesülnek intenzív […] Læs mere… Læs mere…
Hvert eneste medlemskab og donation styrker Mino Danmarks legitimitet og eksistensberettigelse.
Det gør en forskel og styrker foreningens muligheder for at lykkes med at skabe et lige samfund, uanset etnisk baggrund.
Hvert eneste medlemskab og donation styrker Mino Danmarks legitimitet og eksistensberettigelse.
Det gør en forskel og styrker foreningens muligheder for at lykkes med at skabe et lige samfund, uanset etnisk baggrund.